Amikor a nemzeti ünnepeken úgynevezett szónoklatokat, ünnepi beszédeket hall az ember, nagyon sokszor azt fogalmazza meg magában, hogy csak patetikus, érzelmekre ható ünnepi szavak, körmondatok hangzanak, de azoknak nem sok köze van a jelenhez. Az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc is ezernyi szállal kötődik a mához, ezernyi útmutatást ad, adhat a ma embere számára is.
A mai napon a magyar szabadságharc kezdetét ünnepeljük. Március 15-e jelképpé vált, nemzetünk szabadságszeretetét, szabadság utáni vágyát fejezi ki.
1848. tavasza megannyi nemzedéki nekifeszülés sikeres gyümölcseként meghozta a forradalmi márciust. A magyar nép történelmi tavaszt élt meg.
A Habsburg birodalomhoz forrasztott nemzet leghaladóbb fiai megindultak, hogy birtokukba vegyék történelmi jussukat és megformálják az új hazát.
„Talpra magyar!” – a Nemzeti Múzeum lépcsőjéről kiáltotta Petőfi, és a nemzet visszakiáltott. „Rabok legyünk, vagy szabadok?” kérdezte, és a nép sorsot választott magának. Nem kért többet a hazugságokból, az elnyomásból, nem kért abból, hogy másodrendű polgár legyen a hazájában és Európában.
Március 15-e a magyar nép öntudatra ébredésének ünnepe. Egy elnyomott nép elkeseredett kiáltása, mely megmutatta a világnak, hogy él még egy nemzet, amely képes az öngondoskodásra, képes hangot adni az érzéseinek, vágyainak.
Amikor március 15-ére emlékezünk, nemcsak a múltra kell gondolnunk, hanem a jövőt is látnunk kell magunk előtt. Magunk elé kell idézni azt a számtalan elszánt és tenni akaró arcot, akik Petőfi, Jókai, Vasvári Pál szavait hallgatták. Magunkévá kell tennünk azt az akaratot, amely bennünk az ország, a nemzet jobbá tételére felbuzdít. El kell hinnünk, hogy jobb lesz országunknak, településünknek, családunknak is. Csak közösen érhetünk el eredményt.
Kedves Ünneplők!
„Múlton nyugszik a jelen, s azon a jövendő” – mondta Széchenyi István.
Amikor feltűzzük a kokárdát, akkor ezt büszkeséggel tesszük. Nem magunkra vagyunk büszkék, hanem magyarságunkra, hazaszeretetünkre és azokra az őseinkre, akik szembe mertek szállni az elnyomó rendszerrel.
Egységesen és meghatározó erővel csak egy nemzet léphet fel. Nemzetté pedig a közös haza szeretetével csak akkor válunk, ha mindannyian egyformán és egységesen szeretjük az országunkat, benne a saját falunkat, ha közös a haza és a nemzet, amelyhez tartozunk.
Ha erősen él bennünk egy szebb jövő reménye, és képesek vagyunk együtt, egymásra támaszkodva megvalósítani, akkor méltók lehetünk, méltók leszünk 1848 örökségéhez.
Ebben segít minket minden évben, újra és újra a megemlékezés a szabadságharcra, március 15-ére és annak hőseire. Ez ad értelmet az ünnepségeknek, a koszorúzásnak.
Megjósolta ezt már két nappal a forradalom kitörése után Jókai Mór:
„Míg magyar él, míg szabad ember él e honban, kegyelettel fognak visszagondolni ez évre, annak történelmére, történetalkotó alakjaira.”
48 üzenete maradjon meg emlékezésünkben, jövőnk építésében, ahogyan Áprily Lajos ezt megrendítően adja elénk:
„S mikor völgyünkre tört az áradat
s már hegy se volt, mely mentő csúccsal intsen,
egyetlen kőszikla megmaradt,
egyetlen tornyos sziklaszál: az Isten.”
Kedves Ünneplők!
Ünnepi köszöntőm Farkas Anna: Nemzeti összetartozás napja című versével zárom
Mindegy, hol vagy,
merre sodort az élet,
ha magyar vagy,
a hazaszeretet éltet.
Nemzeti összetartozás
napján szíved örül,
magyarnak ez varázs,
dicsőség – örökül!
Sorsod messze vitt,
de benned él a hit,
magyarságod őrzöd,
nem feleded ősöd!
Ma emlékezik szíved,
s drága Anya-földed.
Élt itt orosz, török,
magyarságunk örök!
Ha honvágy gyötör,
vagy magány rád tör,
vár téged a Haza,
nyitva áll kapuja!
Megemlékezik e napon
sok magyar szabadon.
Ősi honra emlékezünk,
Magyarország, szeretünk!
Isten áldja Magyarországot, Isten óvja Bekölcét!
Köszönöm türelmes figyelmüket.
Bekölce, 2013. március 15.
