
Kedves Látogatóink!
Szeretettel köszöntöm Bekölce lakóit, valamint az alkalmi és a visszajáró turistákat, akik csodálatos élményekkel gazdagodhatnak a Heves Borsodi dombság délkeleti határán a Bükk-nyugati előterében a csodásan szép természeti környezetben elterülő településünkön.A hagyományos vendégszeretetünkkel továbbra is mindent megteszünk a hozzánk látogatók szolgálatára úgy, mint a község vezetése a folyamatos fejlesztések és a különféle egyéb nyílt programok megvalósítása által Bekölce település a nagy idegenforgalmat bonyolító Szilvásvárad árnyékában él esősorban Erdei Iskolai projekteknek ad otthont,és a lovas turizmusra szakosodott főként külföldi vendégeket vonzó Western Lovas panziót. A falukép az elmúlt időszakban előnyére változott, településünk teljes infrastruktúrával ellátott.Örömmel tölt el, hogy egyre több városi választja éppen ezt a falut második otthonának, hogy ez által a természettel és az itt élő emberekkel békében és biztonságban élhessék mindennapi életüket.
Találkozzunk Bekölcén az élő természetben!
Gálné Mátrai Ágnes
Polgármester